Tanácsok, javaslatok egy könnyedebb és sikeresebb életért a kineziológia segítségével

Egységben - van választásod

Ami kint, az van bent - felelősséggel tartozunk tetteinkért

Ami kinn, az van benn
Ami fenn, az van lenn
Ahogy élsz, annyit érsz
Ott van a válasz a szemedben
/Tankcsapda: Ez az a ház (itt élek) /

images_3.jpg

Az egy, ami mindent magába foglal

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon milyen idézettel indíthatnám el mai blogbejegyzésemet. Morfondírozásom közben hirtelen a Tankcsapda, Ez az a ház című slágere ugrott be, pontosabban a refrénje. "Ami kinn, az van benn, ami fenn, az van lenn" - szól az idézet. Ez a gondolat egyáltalán nem új keletű, már az ókorban is foglalkoztak az Egység, és a "minden-mindennel összefüggésben van"- elméletével.
Az Egység elméletének okfejtéseit az úgynevezett "Smaragdtábla" tartalmazza, ami egy ókori ezoterikus irat, körülbelül a Kr. e. VI. századból.
A tábla az alábbi megfogalmazásokat tartalmazza:

  1. Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.
  2. Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd.
  3. Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.
  4. Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta.
  5. Ő a théleszma, az egész világ nemzője.
  6. Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.
  7. Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással, szenvedéllyel. Válaszd el a Fényt a Sötéttől, az Éterit az Anyagtól, tudással, elkötelezettséggel.
  8. A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat önmagad és az egész világod fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér.
  9. Minden erőben ez az erő ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja.
  10. A világot így teremtették.
  11. Ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja.
  12. Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém.
  13. Amit a Nap műveletéről mondtam, befejeztem.

smaragdtabla_1552829_8841.jpg
/Hermész Triszmegisztosz smaragdtáblája/

A tábla központi gondolata, hogy minden mindennel azonos, minden mindennel szoros és elválaszthatatlan kapcsolatban van, így tehát minden egy forrásból, az Egyből keletkezett és oda tér vissza ( ha valamilyen átvitellel, átalakulással is). A Smaragdtábla kimondja, hogy a világ keletkezése és működése, az ember születése és életútja párhuzamos szálon halad, köztük elválaszthatatlan kapcsolat áll, amit a nagy Természeti Törvények szabályoznak.
Vegyük ide például az univerzum és az emberi elme "tágulásának" összefüggését: miután megszülettünk, minden energiánkat annak a tudásnak az elsajátításáért áldozzuk, ami:

  • segít a túlélésben
  • egy jobb életet biztosít számunkra
  • segít bennünket eligazodni a valóságban
  • által kibontakozhatunk a világban, hogy teljesebb emberré váljunk
  • közelebb visz az egység megéléséhez

Ahogy tudásbázisunk az életünk előrehaladtával folyamatosan új ismeretekkel bővül, ugyanúgy az univerzum is folyamatosan tágul, új elemek, és ismeretlen dolgok születnek meg.

Összefüggések a "szürke hétköznapokban"


De nem kell nekünk ilyen univerzális nagyságokig elmenni! Gondolkodjunk kicsiben, "saját hétköznapjaink szintjén": észrevetted, hogy ha feszült vagy, környezeted reagál rá? Hogyan reagálnak az akár kimondatlan feszültségre? Bizony, feszültséggel. Persze vannak jó szándékú emberek, akik nem újabb balhézással reagálnak erre, hanem inkább megpróbálnak megnyugtatni, de ennek ellenére feszültséged a környezetedben is feszültséget generált. Ahogy belső haragod fortyog belül, úgy fog kívül is fortyogni. Olyan emberekkel, eseményekkel, történetekkel, szimbolikus képekkel szembesülsz, akik/amik között mindig van legalább egy közös elem.
Vagy vegyünk egy másik példát, a felelősségtől való menekülést. Biztosan ismerős, mindenki volt már ilyen helyzetben. Próbáld meg felidézni magadban, hogy mikor kerülted profi szinten legutoljára a felelősséget!
Ha megvan a szituáció, kérlek, ismerd fel, hogy milyen gondolatok, érzések merülnek fel a szituációval kapcsolatban! A világ mintha kicsit zártnak, túl merevnek tűnne. Nehéznek és egyoldalúnak mutatkozik ilyenkor az élet. Mintha egy legyőzhetetlen akadály állna előtted. Minden olyan kellemetlenül merevnek, megváltozhatatlannak tűnhet. Nem csoda, hiszen a felelősség kerülésével a külső valóságodban is megteremted a visszahúzódást, így az élet is kevesebb lehetőséget fog eléd tárni.
Ez a belső érzés - külső valóság összefüggés örök és elválasztatlan, így mindenre mindenkor és mindenhol érvényes. Lásd a szenvedélybetegeket, a mániákusokat, a csüggedőket, vagy bármilyen más - egy érzés, vagy gondolat mellett-  elhatárolódott embercsoportot. Mind-mind saját maguknak teremtjük meg saját valóságunkat.
"Ami kinn, az van benn" - ugye?

sheep.jpg

A bejegyzésem gondolatmenetének gyakorlati haszna, hogy felismerjük az önismeret elmélyítésének fontosságát, és elismerjük azt a néha szomorú tényt, hogy tetteinkért, gondolatainkért, viselkedésünkért felelősséget kell vállalnunk, hiszen azok nem csak bennünket határoznak meg és alakítanak, de a külső világunkat is!

Önismereti teszt- A belső és a külső világ kapcsolata

Annak érdekében, hogy elmélyüljön bennünk az "egység-összekötettés" gondolata, álljon itt egy kérdőíves önismereti teszt:

Kérlek, a kérdések felett ne időzz sokat, az első felmerülő gondolat fogja mutatni a legpontosabb választ. A kérdések felolvasása után mélyítsd el magadban annak tartalmát, éld át az első felmerülő gondolatot, hogy minél részletesebben tudd megközelíteni azt! Mindezt nyugodt körülmények közt tedd, hiszen ha elméd feszültségével közelíted meg a kérdéseket, csak felületes, érzelemmentes válaszokat fogsz kapni. A részletesebb kép részletgazdagabb válaszokat fog mutatni, ami az esetleges problémák megoldásában nyújt(hat) segítséget. A kérdésekre felsejlő érzések segítenek az önmagadra való rátalálásban. Érezd és lásd, hogy érzelemvilágod hol sebezhető és hogy te hol okozol sebeket!

  1. Felelősséget vállalok-e tetteimért?
  2. Képes vagyok elfogadni sorsomat?
  3. Elég szeretetet sugárzok környezetemre, vagy mások komornak és zárkózottnak látnak?
  4. Sikeresnek érzem magamat, vagy túlságosan lekötnek kudarcaim?
  5. Másoknak, vagy magamnak akarok megfelelni?
  6. Meghallgatom türelemmel mások véleményét, vagy csak a saját gondolataimra hallgatok?
  7. Szeretek teremteni, létrehozni dolgokat?
  8. Mi tud lekötni teljes mértékben?
  9. Felismerem hiányosságaimat, vagy tökéletesnek tartom magamat?
  10. Kimondom azt, ami bánt, vagy fájdalmaimat magamban tartom?
  11. Szeretem környezetemet, családomat, barátaimat?
  12. Szeretek barátkozni, új helyeket megismerni, vagy inkább szűk környezetem magányának biztonsága jobban vonz?
  13. Az esetleges nehézségeket holisztikusan közelítem meg, vagy sokszor elveszem a részletekben?
  14. Milyen kölcsönhatás van a természet és énközöttem?
  15. Kinek/minek adsz alázatot és tiszteletet?
  16. Széles, vagy inkább szűk látókörű vagyok?
  17. Milyen érzés merül fel benned, ha valami/valaki megszakítja napi rutinjaidat?
  18. Szereted a fákat, bokrokat, a természet gyönyöreit?
  19. Törődsz eleget magaddal, testeddel, érzéseiddel és a környezetedben élőkkel?
  20. Elismered hibáidat, vagy inkább másra hárítod a felelősséget?
  21. Ha feszültté válsz, hogyan viselkedsz, hogyan oldod azt fel?
  22. Megbízol barátaidban, rokonaidban, szeretteidben?

secret-9-728.jpg

/részlet: A titok című könyvből/

Megismerés és felelősségvállalás

Bejegyzésem végén kiemelném mindazokat az elemeket, amikben változást indukál(hat) az összekötöttség, és egység gondolatmenete:

  • felismered tetteid, gondolataid mintázatát a környezetedben
  • segít az alkalmazkodásban, akár a legnehezebb helyzetben is
  • elmélyíti felelősségtudatodat
  • idővel felismered saját elhárító mechanizmusaidat
  • érzékenyebbé válsz környezeted érzéseire, visszacsatolásaira
  • növeli önismeretedet, hiszen felismered tetteidben, életeseményeidben saját magadat, lényegedet

Bízom abban, hogy bejegyzésem segítségével ismét egy lépéssel közelebb kerültél a világ és önmagad megismeréséhez! Ha úgy érzed, kiegészítenéd a fent olvasottakat, ne tartsd magadban, írd le kommentben!


Szép hetet kívánok Kedved Olvasóimnak!
Kovács Márton
2016.05.30.

 

Önismereti teszt - Teremtés és átalakítás

Tüzes energiák körében

 

Nyáron a Nap uralja fejünk felett az égboltot, ilyenkor van a legtöbb ideig és a legmagasabban az égen, ugyanígy a tetőfokán van belső erőnk és testi-lelki-mentális gyarapodásunk is. Ez az időszak remek lehetőséget biztosít arra, hogy akaraterőnket kibontakoztassuk, és megérzéseinkre hallgatva valóra váltsuk álmainkat egy új, kedvezőbb szinten. Így jóval közelebb kerülhetünk célunkhoz, legvégső valóságunkhoz. Ha a tervezés, előkészítés és energiagyűjtés feladatainak nem teszünk eleget, nem követjük az évszak által diktált ritmust, diszharmóniát teremtünk, ami az év további időszakaiban nehézségek sorát állítja majd elénk. (Pl.: önbizalomhiány, céltalanság érzése, ellustulás, elhízás, immungyengeség, alvászavar, stb...)

 

catching-fire-donna-blackhall.jpgEz az Önismereti teszt szembesít azokkal a feladatokkal, érzésekkel, folyamatokkal, amiket áthat a nyárra jellemző tüzes, átalakító és felemelő energia. A teszt segítség abban, hogy az esetleges testi és lelki elakadások okát felfedjük, amennyiben az elakadás a nyári energiaprincípium jellemző.
Ehhez az energiaprincípiumhoz az alábbiak tartoznak:

  • meghatározza az érzelmeinket
  • érzelmeink megtapasztalását irányítja
  • felügyeli a mentális tevékenységet
  • szeretet készségünket befolyásolja
  • emésztés folyamatait felügyeli
  • alvásunk minőségét határozza meg
  • testi szinten befolyással van szexualitásunkra, kiválasztási folyamatainkra, vérnyomásunkra, szívműködésünkre, az emésztésre, agyi működésünkre

Teremtés és akaraterő tesztje

 

Kérlek, a kérdések felett ne időzz sokat, az első felmerülő gondolat fogja mutatni a legpontosabb választ. A kérdéseket 1 ponttól 5 pontig osztályozd:
1 pont = egyáltalán nem értek egyet az állítással
2 pont = csak kis mértékben igaz rám az állítás
3 pont = az állítással félig egyetértek, félig nem
4 pont = jellemző rám az állítás, de nem teljes mértékben
5 pont = az állítás abszolút igaz rám

 

  1. Szeretem a nyarat, a nyári - néha tikkasztó - meleget.
  2. Melegben, és feszült helyzetekben egyaránt zavarodottnak érzem magam.
  3. Inkább gondolkodok, mint cselekszek.
  4. Félek, ha nem tervezem meg előre a napomat, teljesen elvesztem a kontrollt.
  5. Szeretem magamat.
  6. Könnyen megizzadok.
  7. Gyakran fut rajtam végig hőhullám, akár nyugodt helyzetekben is.
  8. Magas a vérnyomásom.
  9. Gyakran ver erősen, vagy gyorsan a szívem.
  10. Nehezen alszom el.
  11. Gyakran gyötörnek rémálmok.
  12. Fantáziámban sokszor képzelgek agresszív dolgokon.
  13. Türelmetlen vagyok másokkal szemben.
  14. Gondolataidat, érzéseidet, vágyaidat ki tudod és ki is szoktad fejezni?
  15. Szeretek nevetni, gyakran nevetek fel.
  16. Szeretek szeretkezni, szexuális életem egészséges.
  17. Szeretem az életet, és vannak céljaim.
  18. Nem vagyok rugalmas, nehezen alkalmazkodom új helyzetekhez.
  19. Nem tudom másra rábízni magamat, inkább én szeretek irányítani.
  20. Önbecsülésem gyakran túlzó.

464dacd4bd72ad6cd6e9adf99bb7c6f1.jpg

Kiértékelés: 

  • 20-39 pont: Alacsony benned a tűz energiája. Napjaidat szürkének éled meg, pesszimistán látod a világot. Itt lenne az ideje, hogy több időt foglalkozz olyan tevékenységekkel, amiben örömöt és boldogságot szerezhetsz. Kalandra fel, szerezz élményeket, barátkozz, ismerkedj, sportolj! Neked most három dologra van a legnagyobb szükséged: örömre, szeretetre, és önbizalomra.

  • 40-59 pont: A tűz energiája habár megvan benned, de "takaréklángon ég". Ne foglalkozz annyira a múlttal, ne dédelgesd a régi fájdalmakat, feleslegesen terhelő érzelmeket! Nyiss a világ felé, és kelj fel újra! Hiszen tudod már Te is: ez a te bioritmusod része. Emelkedés és süllyedés ritmikus harmóniájában élsz. Feledd hát a bánatot, jöjjön az emelkedés ritmusa!

  • 60-84 pont: Gratulálok! Benned a tűz energiája nagy valószínűséggel kiegyensúlyozottan működik. Szerveid, érzéseid, gondolkodásod kiegyensúlyozottak. Jellemző rád a jó hozzáállás, szeretsz szeretni és szeretve lenni. Csak azt kívánom neked: légy mindig ilyen pozitív és életerős!

  • 85-100 pont: Óvatosan nézd a monitort, nehogy lángra kapjon! Egy igazi tűzlabda vagy, egy energiabomba. Életigenlő, erős akaraterejű és tettrekész. De egyet ne feledj: tarts mértéket és gyakorolj önkritikát! Ha mélyen magadba nézel beláthatod. gyakran vagy önfejű, szétszórt, kapkodós. Nem ártana szabadidőben egy kicsit lazítani: meditálj, sétálj a szabadban, vagy szimplán relaxálj egyet!

 

Jó töltögetést kívánok!
Ha ötletetek támadt, vagy gondolatot ébresztett fel a teszt, írjátok meg kommentben!

fire-fire-23445116-1280-1024-672x372.jpg

Kovács Márton
2016.05.15.

Szabadságunk korlátai

Az akarat szabadsága olyasvalami, ami megszülethet, de el is múlhat. Érthető, de el is veszíthető megint. Hogy is lehetne ez másként, amikor hisz kívánságaink is folyamatosan változnak, ahogy változik az is, amit felőlük gondolunk, mert minden pillanatban egy örökösen változó világgal kell szembenéznünk?
/Peter Bieri: A szabadság keze munkája/

matrix-valasztas.jpg

Megértés és megismerés

 

Elsőként tegyük fel magunknak a kérdést a címre koncentrálva: mi / ki korlátozza szabadságunkat?
Ezt a kérdéskört saját  értelmezésemmel közelítem meg. Ahhoz, hogy az előző kérdést pontosan meg tudjuk válaszolni, szükséges meghatározni a szabadság fogalmát ("kineziológus-szemszögből")

A felismeréshez, világunk megismeréséhez végtelen sok út áll rendelkezésünkre, de mindegyiknek egyetlen végcélja: a megértés. Az életünkben megtapasztalt személyek, érzések, tárgyak, tudatos megismerésének feltétele, hogy megértjük azokat. Hiszen ha ez a folyamat, a megértés folyamat kimaradna, nem tudnánk sem az élményeinket, sem saját magunknak elhelyezni a világban... már ha felfogjuk, hogy mi az a világ. A megértés tehát nem pusztán tudatosulás, hanem:

  • összefüggések felismerése, további összefüggések keresése
  • viszonyulások felfedezése
  • folyamat, melynek eredményeként tudunk tájékozódni térben, időben
  • folyamat, melynek eredménye a motiváltság, tudatosság és akarat
  • erkölcsök, normák, kultúrák megismerése

Összegzésként: ahhoz, hogy megértsünk valamit, először fel kell fedezni azokat a feltételeket, amiktől függ a teljes megértés, így a teljes megismerés is egyaránt.
Vegyünk ehhez egy példát! Tegyük fel, hogy sikeres vizsgát akarunk letenni. Ehhez elsősorban fel kell ismernünk azokat a tényezőket, amiknek fel kell lépniük a jeles vizsgajegy megkapása érdekében. Ha kevésbé vannak jelen a szükséges tényezők, abból már túl jó jegy nem sülhet ki. Ennél fogva, ha nem tudunk teret biztosítani a tényezőknek, elbukunk a vizsgán.

És azzal, hogy megértjük világunkat, illetve a kialakult képet alkotó tényezőket felismerjük, képessé válunk:

  • alkalmazkodni akár váratlan helyzethez is, a legkevesebb energia felhasználásával
  • tervezni úgy a jelenben, hogy a jövőnk alapjait már az itt, és mostban lefektetjük
  • valós célokat megfogalmazni, amelyek megvalósítható talajból gyökereznek
  • teljessé emberré válunk (aki tudatában van saját magának, kompetenciáinak, környezetének, és el tudja helyezni magát a világban)

Akartunk szabadsága

imagessss.jpg 

Az szabad, aki azt csinálhatja, amit akar. De ki, és mi határozza meg pillanatnyi akaratunkat?
Akaratunk szabadsága rengeteg tényező függvénye. Természetesen legtöbbünk úgy érzi, szabad akarattal rendelkezik....az élet bizonyos területein. Merthogy ráébredünk elmélkedésünk közepén, hogy életünkben vannak olyan motívumok, amelyekről azt feltételezzük, hogy korlátozzák szabadságunkat. Ilyen egy stresszes munka, gyermekek számára az iskola, rossz szeretők számára egy házasság, és még sorolhatnánk....

Akartunk szabadságának mértéke (ami csak tudatosított szabadság, nem a tényleges szabadsággal egyenlő) az alábbiak függvénye:

  • kompetenciák, szerzett ismeretek
  • képzelőerő
  • akaraterő
  • kapcsolatunk minősége önmagunkkal, környezetünkkel és a tárgyi világgal
  • felelősségvállalás
  • elhatározás

A felsorolt egységekből gyúrjuk össze a "tapasztalatot", ami a múltunkból táplálkozva határozza meg a jelenben szabad akaratunk minőségét és mértékét egyaránt. De álljunk meg itt egy pillanatra! Ez nem a valós szabad akarat, hanem egy objektív mértéke annak, amit mi a jelenben felfogunk "szabadságként."
Ne feledjük, hogy lehetőségeink száma sokkal nagyobb, mint azt a mostban gondolnánk. Talán több mindent tehetünk, mint gondolnánk, mert számosabb az alkalom és a járható út, mint feltételezzük. Az akaratunk végtelen szabadságát a mozgásterek, járható utak léte teszi lehetővé, és nem az, hogy milyen utakat veszünk tudomásul. Kijelenthetjük tehát, hogy nagyobb mértékben vagyunk szabadok, mint amilyen mértékben annak véljük magunkat.

free-will-marendo-muller.jpg

Múltunk akaratai jelenünk korlátozása

 

A hangzatos alcím négy szóban foglalja össze azt az egyik fő okot, ami által azt érezzük, hogy korlátolt lehetőségeink vannak a világban.
Agyunk bal féltekéjének hátsó lebenyén található az úgynevezett Közös Integratív Terület, ami tárolja régi tapasztalatainkat (felhasznált eszközök, kompetenciák, kapcsolataink). Ez a terület tehát múltunk tudatos és tudattalan információt tárolja. Szemben agyunk nem-domináns féltekéjének elülső homloklebenyénél található Tudatos Asszociatív Területével, amely a jelenben méri fel a lehetőségeket. Normális, kiegyensúlyozott állapotban agyunk a múltunk tapasztalatait felhasználva dönt a jelen lehetőségeit felmérve.

Célunk az, hogy ez a kommunikáció harmóniában működjön. Az elülső és a hátulsó féltekék összehangolásának folyamatában az a fő pont, hogy a kiegyensúlyozással javul a teljes agy kommunikációja, ami lehetővé fogja tenni számunkra, hogy merjünk új dolgokat megismerni, tapasztalni, érezni, merjünk új VÁLASZTÁSAINKKAL ÉLNI.
Hiszen mindig megvan a változás meglépéshez szükséges erőnk, csak mernünk kell mást választani, mint amit eddig választottunk. Fontos, hogy ezt a gondolkodási módot megismerjük és elsajátítsuk, hiszen segítségével a minket övező nehézségeket sokkal könnyebben, közvetlenebben fogunk tudni kezelni. Ezek mellett emberi kapcsolataidat is jobban fogod tudni ápolni, mivel összehasonlíthatatlanul őszintébb, kedvesebb, megértőbb és empatikusabb leszel. 
A kineziológia egy olyan eszközt ad kezünkbe, ami segít abban, hogy a jelenben egy más, még nem ismert utat válasszunk. Mindezt úgy teszi lehetővé, hogy kijavítja az agy kommunikáció rendszerét azzal a céllal, hogy az egyén képes legyen a JELENben a legjobb döntést meghozni....ami a JÖVŐt alapozza meg.

Harmóniában

three-ways-wallpaper-448x280_0.jpg

A kiegyensúlyozott információ áramlásban életünk megélőjévé, szereplőjévé válunk, nem egy tehetetlen, korlátolt lénnyé. Ahhoz, hogy a szabad információ áramlásban felismerjük szabad akartunkat, az alábbiak elsajátítására lesz szükség:

  • ismerd fel érzelmeidet, éld meg azokat!
  • vállalj felelősséget tetteidért, cselekedeteidért, és gondolataidért egyaránt!
  • figyelem!
  • légy tudatában kompetenciáidnak, lehetőségeidnek!

... ha mégis úgy érzed, hogy szabadságot korlátolt, ne feledd, Te ezt választottad, hiszen birtokában voltál választásaid döntésének!

Ti miben érzitek azt, hogy szabadságotok korlátolt? Elmélkedjetek el ezen a fentiek tükrében :)

Kovács Márton
2016.05.13.

 

Holnapi témánk: a szabad akarat lesz.
Mielőtt megírom posztomat, álljon itt egy útravaló Nektek:
 
"...Mert a szabadság eszméje önmagunkra vetett pillantásunkhoz kötődik, az pedig ütközik az eddigiekben leírt látásmóddal, élesebben és engesztelhetetlenebbül nem is ütközhetnénk.
Belülről magunkra vetett pillantás ez, s vele nem a múltat, hanem a jelent és a jövőt fürkésszük. Így nézve a dolgok egészen másképp festenek. Nem látszik semmifélre előre megrajzolt vonal. Épp ellenkezőleg, szabadságunkat éppen az teszi, hogy a legkülönbözőbb irányokba indulhatunk. Cselekvésünk vonala a lehetséges elágazások sokaságával kecsegtet.
Mielőtt bármit tennénk, eltűnődhetünk, és ez a tűnődés a lehetőség játékterére utal, a lehetőségekére, amelyek között választhatunk." - Peter Bieri: A szabadság keze munkája

"Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra. Mindent éreztem és értettem egyszerre. A világ elmékkel volt benépesítve, melyek mindenféle szélnél gyorsabban örvénylettek, menedéket és szabadulást keresve a változás kényszere elől, élet és halál dilemmája elől - célt, biztonságot, örömöt keresve; megkísérelve, hogy értelmet adjanak a rejtélynek. Az emberek mindenütt kavargó, elkeseredett keresésben éltek. A valóság soha nem felelt meg álmaiknak, pedig a boldogság ott volt a közelükben - ott, ahol soha nem keresték. És mindennek forrása az emberi elme volt." - /Dan Millman, A békés harcos útja /

Nem tetszik a megélt esemény? Feldühítetted magad valamin? Boldog vagy? - Ez mind a Te választásod. Vállalj életedért a felelősséget, és ha valami felbőszít, csak jelezd magadnak: "Én választásom, hogy így élem meg a történteket."

Önismereti gyakorlat - Milyen a Te pajzsod?

Az az ötlet csírázott ki nemrég a fejemben, hogy blogomat, és Facebook lapomat https://www.facebook.com/kineziol/?fref=ts új bejegyzéstípussal színesítem, egész konkrétan önismereti feladatokkal és tesztekkel.
Ezek a tesztek, feladatok önismeretünk elmélyítését célozzák. Haszna vitathatatlan, hiszen minden egyes lépés, amit magunk megismeréséért teszünk, segítik a külső világban való eligazodásunkat is. Meggyőződésem, hogy ezek kitöltésével személyiséged eddig még feltáratlan aspektusaival ismerkedhetsz meg, amik segíthetnek egyes belső aggályaid, feszültségeid feloldásában, megértésében. Ne feledd, mindig Te vagy az ok, a vele járó érzések, reakcióminták okozatok. 

ki_vagyok_en-2.jpg

Önismeret Pajzsa 


Ez a pajzs, az Önismeret Pajzsa. Ez egy olyan egészséges, teljes képet mutató pajzs, amely tükrözi személyes sikereidet, családod sikereit, illetve ezeken túllépve szembesít azokkal a tapasztalatokkal, amik akkor utadban álltak a siker felé vezető úton.
Kérlek, a pajzs celláit kritikus elemzések nélkül töltsd ki! Azaz, az első felbukkanó érzést, gondolatot vesd papírra!

A pajzs felosztása:

1.: bal felső sarokban található cella: Családunk sikere
Ide tartoznak mindazon tapasztalatok, élmények, életesemények, érzések, amik a családban eltöltött időkhöz köthetőek. (pl.: anyagi biztonság)

2.: jobb felső sarokban található cella: Legnagyobb személyes sikereim
Ide tartoznak mindazon tapasztalatok, élmények, életesemények, érzések, amiket te éltél meg, és Te értél el, akár egyedül, akár külső segítséggel. Azt is mondhatnám, ez az élet ünnepének cellája. (pl.: felelősségvállalás)

3.: bal oldali, középen található cella: Kudarcaim
Ide tartoznak mindazon tapasztalatok, élmények, életesemények, érzések, amik kudarcélményeiddel kapcsolatosak. Légy őszinte magadhoz, és egyben empatikus, türelmes is, és szégyenkezés nélkül töltsd ki a cellát! (pl.: türelmetlenség)

4.: jobb oldali, középen található cella: Vágyaim
Ide tartoznak mindazon tapasztalatok, élmények, életesemények, érzések, amik vágyaidból fakadnak. Kérlek, csak a most, a jelenben élő vágyaidat vesd le ide. Ne feledd, hogy a te tudatos választásodon múlik, hogy ezek megvalósulnak-e. (pl.: szerelem)

5.: bal alsó sarokban található cella: Mit hagyok magam mögött?
Ide kérlek írd le mindazokat a tapasztalatokat, tudást, képességeket, amiket halálod pillanatáig mindenképp el szeretnél sajátítani. Amolyan önismereti - bakancslista ez a cella. (pl.: felkutatnám őseimet, megmásznám a Mount Everestet) 

6.: jobb alsó sarokban található cella: Ezt üzenem a világnak
Öntsd ki magadból a benned szunnyadó csendes bölcsességet!

 pajzs.png

(A képre kattintva el tudjátok menteni a képet, és ki tudjátok ezt nyomtatni.)


Jó töltögetést kívánok!


Kovács Márton
2016

Agyfelfrissítő gyakorlat - Keresztlendítés

giphy.gif

Vegyünk példát a kicsi gekkótól!
A keresztlendítés gyakorlata segít újra szabaddá tenni az agy két féltekéje közti információ áramlást.
És hogy mire jó ez a gyakorlat?
- információ csere javul
- emlékezetünkből a képeket gyorsabban elő tudjuk hívni
- javul a tanulási készség
- koncentráltabbá válik a figyelem

Szét szórtnak érzed magad mostanában? Ezt a gyakorlatot Neked találták ki!

1. Ellentétes kéz és térd lendítése egymáshoz tizenkétszer (hat pár).
2. Azonos kezet és lábat lendítjük tizenkétszer.
3. Ismételjük az egyes pontot, ellentétes kéz és térd egymáshoz lendítése tizenkétszer.

Ha akár ellentétes oldali lábainkat/karunkat lendítve sétálunk fel-alá, és közben koncentrálunk az előhívandó információra, már az is segít agyunknak az információ előhívásában.

keresztbelendites-2-felirattal.jpg

 

Kovács Márton
2016.04.24.

 

Sors és választásaink

Mikor az élet egy váratlan pillanatában ballépést követünk el, annak körülményeit rögzíti agyunk. Ha nem is vagyunk tudatosan a jelenben, még is tudattalanunk sejtszinten rögzíti a megélt eseményeket és annak külső-belső körülményeit.
Később, mikor ugyanilyen külső-belső körülmények mellett ismét megéljük a bizonyos balszerencsés eseményt, agyunk felismeri a múltban már rögzített képet. Ilyenkor talán be is látjuk: hibát követtünk el, nem figyeltünk eléggé.
De mi van akkor, ha ugyanezt az eseményt életünk során többször éljük meg? Sorscsapásként definiáljuk létünk azon eseményeit, amelyek látszólag minden külső-belső környezeti elemtől függetlenül ér minket.
Blogom mai témája sorsunkról, a sorsunkat meghatározó és alakító elemeiről, illetve a sorsunk lehetséges "javításairól" fog szólni.

reaching-destiny-joey-santiago.jpg

A korlátolt szabadság

A sors nem emberi szerv, melyet meghallgatni, kikopogtatni és szondázni lehet, vagy átvilágítható, mint egy tüdő, és az élet letelte után felboncolható. Nem is olyan életfolyamat, amely klinikailag diagnosztizálható és orvosilag - gyógyszerrel, vagy sebészeti úton - kezelhető
- Szondi Lipót: Sorsanalízis és önvallomás - 1973

Tudományos igényességgel vizsgálva már több kutatás sors-összefonódásokat figyelt meg az emberek választását tekintve. A legkiemelkedőbb kutatások értelmében sorsunkat sejtszintű biológiai tényezők (választott sors) és mentális-szociális környezeti tényezők, illetve éntényezők ( kényszersors ) határozzák meg.
Ilyen értelemben egy filozófiai zsákutcába kerülünk, ugyanis emberi szabadságunkat, annak módját és választásaink mértékét nagyban befolyásolja genetikai adottságaink, illetve környezetünk beállítottsága. Mindannyian életünket arra áldozzuk, hogy beteljesítsük a teljesértékű emberré válás eszményképét életünkben, azaz, hogy képesek legyünk mind egyéni és mind társadalmi szinten megélni a harmóniát, szolgálva ezzel saját és környezetünk fejlődését.
Szabadok vagyunk, hiszen, mint homo humanosok, függetlenek vagyunk a kulcsösztönöktől, a természet viszontagságaitól, szabadságunkat az ember által létrehozott kultúrkörnyezetben élhetjük ki. Szabadságunk erejével képessé váltunk arra, hogy mi magunk formáljuk a természetet, környezetünket, illetve van lehetőségünk egy érzékeny társadalmi háló kiépítésére, abban való elhelyezkedésre. Ebben a szociokultúrális miliőben fogalmazódnak meg vágyaink, céljaink, itt találunk barátokat és szerelmet, ebben a környezetben válhatunk teljes értékű emberré... de be kell lássuk: szabadságunk korlátolt. Ezt a korlátoltságot az életünkben hozott döntéseink, választásaink is igazolják.

Boncasztalon: a sors

 A sors a létezés két különböző szegmenséből tevődik össze : az ősök, családunk öröklött kényszeréből és az egyén személyes szabadságából. Sorsunk azonban szerencsére nem kényszerjellegű, ugyanis kiegészül a választás lehetőségével. Az emberi sors tehát irányítható, módosítható annak ellenére, hogy sorsunk természete már születésünkkor meghatározott. Az alábbiakban vizsgáljuk meg, hogy sorsunk szerkezetét milyen tényezők alkotják:

1. Genetikus örökség:
Családi tudattalanban rejtve hordozott genetikai örökségek. Örökségünk nem csak a származási családból, de a származási család mögött álló generációk sorából származik. Ez a családi-genetikai örökség fogja meghatározni betegség hajlamainkat, illetve megalapozzák idegrendszeri alapon motivációinkat, hajlamainkat.
Ezek a családi-öröklött elemek kiváltképp az indulati életben ragadható meg. A genetikus örökségünk alapvetően meghatározzák az alábbi faktorokat: adás-kapás szükséglete, odaadás, düh- és indulatkezelés, erőszak, düh, bosszú, öröm és annak forrása.
Ezek a faktorok tehát már sejtszinten kódolva vannak génállományunkban, és már alapjaiban meghatározzák személyiségünket. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy sorsunk nem fatális, azaz alakítható, formálható. Az öröklött faktorok csupán mint szükségletek fognak megjelenni életünkben. Az, hogy melyik öröklött szükségletet hogyan elégítünk ki, már egyéni választásunktól függ.

 

decision-making-process.jpg2. Szociális sors:
Sorsunk kényszerjellegét a szociális környezetünk is meghatározza, kiváltképp az alábbi körülmények útján: milyen társadalmi rétegbe, rendszerbe születünk ; milyen emberek vesznek minket körül; milyen lehetőségeink vannak a szociális hálóban.
A felsoroltak addig hatnak ránk, amíg el nem éri mentális és személyiségi fejlettségünk azt a szintet, hogy képessé váljunk életünket felmérni, azt tisztán átlátni. Ugyanis amíg nem érjük el a fejlettséget, kényszerhelyzetben vagyunk, és feltétlen alkalmazkodásunk nem ad lehetőséget a változtatásra. Gondoljunk csak bele, hogy amíg negatív kisugárzású, mogorva emberekkel vesszük körbe magunkat, mi magunk sem tudunk ebből a környezetből kiszakadni és legalább olyan morcosak leszünk, mint a többiek. Amint átlátunk már a szitán, és érzékeljük, hogy környezetünk nem hat életünkre támogatólag, érzékelni fogjuk a választás lehetőségét: kiszakadunk és új barátokat szerzünk, vagy elkényelmesedve folytatjuk a hozzájuk való alkalmazkodást.

3. Állásfoglaló én:
Sorunk azon szerkezeti szintje, amely leginkább alkalmas egyéni sorsunk megváltoztatására. Ide tartozik világnézetünk, gondolkodásmódunk, érzelmi intelligenciánk, elhatározottságunk, önbizalmunk, egyéni készségeink és képességeink.
Az állásfoglaló én tehát saját döntéseinkért felelős. Dönt a tudatosult szükségletek, ösztönszükségletek (pl.: ha a családban már szinte kódoltan jelenik meg a dohányzás, mint szokás, az már tekinthető öröklött ösztönszükségletnek) elutasításáról, vagy elfogadásáról.
Megállapíthatjuk tehát, hogy az Én a választás megvalósítója, erejével képes felülírni sorunk kényszerét, azt szabadsággá, egyéni választássá alakítva.

A fentiek alapján kikristályosodott bennünk az elhatározás: ha sorsunkat alakítani, formálni, jobbá tenni szeretnénk, rá kell bíznunk magunkat az állásfoglaló én döntéseire, azaz egyéni döntéseinkre. Sorsunk eleve elrendeltetett, de alakításáért csakis mi magunk vagyunk felelősek. Egy kérdés azonban még tisztázatlan:

Honnan erednek választásaink?

Ha elszántan elhatározzuk, hogy életünket, ön-képünket, viselkedésünket, cselekvésünket, megváltoztatjuk, ugyanígy stressz fog érni bennünket, hiszen a Tudatos Asszociatív Terület szembekerül a Közös Integratív Területtel az agyban. Ez a szembekerülés a fájdalom, félelem, és a félelem a fájdalomtól érzésben fog megnyilvánulni.
Tudatos Asszociatív Terület:

  • új ötletek, lehetőségek, alternatívák kidolgozása
  • a jelen pillanatra dolgoz ki reakciómintákat, amiket a későbbiekre való tekintettel "elment" a Közös Integratív Terület
  • képes a felismerésre

Közös Integratív Terület:

  • régi viselkedésminták, reakciótípusok, cselekvési módozatok tárolása, hogy a jelenben tudjuk azokat alkalmazni
  • negatív és pozitív emlékek, illetve azokhoz tartozó érzelmek
  • jelen helyzetekhez meglévő érzéseket társít

Ha egy már jól ismert sorsszerű eseménnyel szembesülünk, az stresszt fog jelenteni számunkra. Ilyenkor a Közös Integratív Terület veszi át az irányítást az agyban, hiszen Ő az, aki már rendelkezik azokkal az információkkal, ami a múltban a túlélést biztosította, illetve a leggyorsabb helyzetmegoldást nyújtotta.
Abban az esetben tehát, ha a válaszadás lehetőségét a Közös Integratív Terület meglátásaira bízzuk, engedünk a belső biológiai és személyiségbeli, valamint a külső környezeti sorstényezők nyomásának....hiszen régebben is így éltük túl a már ismert szituációt.
A kérdést feltehetjük: Milyen mód van arra, hogy a jelenben a jelenre válaszoljunk, és ne valami múltbeli emlékképet elevenítsünk fel? Itt az idő, hogy legyen VÁLASZTÁSUNK!

1624521_the_hard_decision.jpg

Sorsformálás lehetőségei

Az elülső és a hátulsó féltekék összehangolásának folyamatában az a fő pont, hogy a kiegyensúlyozással javul a teljes agy kommunikációja, ami lehetővé fogja tenni számunkra, hogy merjünk új dolgokat megismerni, tapasztalni, érezni, merjünk új VÁLASZTÁSAINKKAL ÉLNI.
Hiszen mindig megvan a változás meglépéshez szükséges erőnk, csak mernünk kell mást választani, mint amit eddig választottunk. Fontos, hogy ezt a gondolkodási módot megismerjük és elsajátítsuk, hiszen segítségével a minket övező nehézségeket sokkal könnyebben, közvetlenebben fogunk tudni kezelni. Ezek mellett emberi kapcsolataidat is jobban fogod tudni ápolni, mivel összehasonlíthatatlanul őszintébb, kedvesebb, megértőbb és empatikusabb leszel. 
A kineziológia egy olyan eszközt ad kezünkbe, ami segít abban, hogy a jelenben egy más, még nem ismert utat válasszunk. Mindezt úgy teszi lehetővé, hogy kijavítja az agy kommunikáció rendszerét azzal a céllal, hogy az egyén képes legyen a JELENben a legjobb döntést meghozni....ami a JÖVŐt alapozza meg.

Légzőgyakorlat:
- Jobb kezed hüvelykujjával takard le jobb orrlukadat, majd vegyél egy mély levegőt a bal orrlukadon.
- Lélegezz ki úgy, bal orrlukadat takarod le bal kezed hüvelykujjával. Ezt ismételd meg háromszor!
- Bal kezed hüvelykujjával takard le bal orrlukadat, majd vegyél egy mély levegőt a jobb orrlukadon.
- Lélegezz ki úgy, jobb orrlukadat takarod le jobb kezed hüvelykujjával. Ezt ismételd meg háromszor!

Érzem magam - vagyok korrekció:
- Tedd homlokodra egyik, míg tarkódra másik kezedet!
- Gondolj arra az érzésre, ami a problémás szituációban előtör benned! Ha megvan az érzés, mondd ki az érzést hangosan: " .............-nak/nek érzem magam."
(pl.: Ha nem mersz egy kecsegtető állásajánlatra jelentkezni a sikertelenségtől való félelem miatt, akkor mondd: "Félelemmel telinek érzem magam".)
-
Miközben ezt ismételgeted, gondold végig a helyzetet, annak minden részletével.
- Többszöri ismétlést követően hangosan mondd ki, hogy mi a negatív, akadályozó érzés ellentéte, ami támogató lenne az adott szituációban: "........... vagyok."
(pl.: "Önbizalommal teli vagyok.")
-
A pozitív érzés ismételgetése után végy egy mély lélegzetet, és gondold végig részletesen azt, hogy mit tudsz tenni annak érdekében, hogy a pozitív utat válaszd!

Segítség a döntéshozatalban:
Ha már van ötleted, de bizonytalan vagy, töltsd ki ezt a 30 perces döntés-előkészítési tesztet: http://indabox.hu/5A0V2q

Fektetett nyolcas:
- Álló helyzetben nyújtsd előre a bal karod, a hüvelykujjadat tartsd fel, és lassan egy fekvő nyolcast rajzolj a levegőben!
Középről indulj, majd rajzold meg a nyolcas jobb hurkát, felfelé kezdve! 
Középen keresztezd és rajzold meg a nyolcas bal hurkát! Közben a fejedet egyenesen tartsd, a szemeddel kövesd a hüvelykujjad! 

liegende-acht-1.jpg- Négy-öt nyolcas után ugyanezt csináld meg az ellentétes oldali karoddal is!
- Végül a két kezedet összekulcsolva és a két karodat használva rajzold meg a nyolcast! Először rajzolj (és közben kövesd) kicsi, majd nagy nyolcast!
+ : Természetesen a fekvő nyolcast papírra is le lehet rajzolni. A gyakorlat során ismét középről kiindulva, jobbra felfelé lassan rajzold meg a nyolcas jobb, majd bal hurkát. Ezalatt a fejedet úgy tartsd, hogy a tekinteted azon a ponton legyen, ahol a nyolcas kereszteződik. Rajzolás közben kövesd a szemeddel a ceruzát, mélyen, ellazultan lélegezz be és ki! Ezt végezd el legalább tízszer!

maker_of_my_destiny_decisions_by_atomic_blondie.jpg

Érzelmi stresszoldás (ami segít az akadályozótényezők felismerésében, és oldásában) :
- Takarjuk le egyik kezünkkel tarkónkat, másikkal homlokunkat. Tartsuk kezünket ebben a pozícióban.
- Csukjuk be mindkét szemünket.
- Lazuljunk el, várjuk meg, míg agyunk csapongása lenyugszik.
- Képzeljük el, hogy az előttünk álló feladatot sikeresen, könnyedén el tudjuk végezni.
Képzeljük el, hogy mit érzünk. Mit látunk. Mit hallunk. Milyen ruhában vagyunk. Hogyan érezzük magunkat a szituációban. Hogyan viszonyulnak hozzánk az emberek a szituációban. Milyen melegek kezeink. Hogyan simul lábunk a talajhoz.... stb. Minél részletesebb, pontosabb, és pozitívabb a kép, annál jobb lesz a végkimenetel.

 

Felhasznált irodalom:

  • Daniel Whiteside, Gordon Stokes: Haladó One Brain, PÉM 100 Bt., 2011.
  • Hargitai Rita: Sors és Történet, ÚMK, Budapest, 2008.
  • Szondi Lipót: Szabadság és kényszer az egyén sorsában, ÚMK, Budapest, 1999.

 

Kovács Márton
2016.04.17.

 

 

 

süti beállítások módosítása