@Az egység tónusa: soha életemben nem szorultam pszichológusra - elintéztem magammal a saját aktuálisan keletkező problémáimat. Mondjuk 40-ig. Tudtam, mit akarok elérni, felismertem, mit kell ehhez tennem, miben kell változnom korszakosan. De, az elmúlt pár évben, korábbi, működőképes értékrendem elavulását, elértéktelenedését érzékeltem általánosan, az életem minden aspektusában, és ez nagyon odavágott. Pedig tudtam akkor is és ma is tudom, hogy nem bennem van a hiba - hanem a körülvevő emberek értékrendje változott meg. Most én ezzel mihez kezdjek? Nem bírok lehajolni olyan szakadékba brahiból, amiről eleve tudom, tapasztalatból, hogy nem pálya, hogy két kanyarral később a ma trendiek fognak segítségért sikoltozni képzelt reményeit kudarcai miatt. Elszigetelődtem, pedig változtam, alkalmazkodtam sok mindenben, amiben aktuálisan kellett. De még is kevés volt. Viszont, biztosan nem vagyok hajlandó feladni semmi olyan álláspontomat, értékrendem megrendíthetetlen, megcáfolhatatlan elemeit, amelyek minden embernél azonos módon működnek, legfeljebb a fiatalabbak hiszik egy darabig, hogy nem így működik ez. Én pedig a magam öregjein látom, 70-80 éves korban - mert van bennem annyi szerénység, hogy tőlük tanulok - , hogy bizony, nem a fiatalabbaknak van igazuk az élethelyzetek 70%-ában. Próbáltam hidat verni a differenciák közé mindenkor - és vagy 20 évig sikerült is - , de ma már nem megy, a történések felgyorsultak köröttünk - és az emberek is arányosan kevesebbet gondolkodnak önmagukon. Az önismeret már csak a spirituális kisebbségé - a többség rezdületlen arccal elmegy az ilyen gondolatok mellett - még csak észre sem veszik, hogy ilyen szükségeik is lennének. Mit tehetne a magamfajta ebben a helyzetben? A Holdra még sem költözhetek, meg hát itt van egy alig felnőtt gyerek a nyakamon, akit még egy pár évtizedig pesztrálni kell. Káosz van, sztem. Nem pici, hanem nagy. És tökmindegy, hogy mennyire tudatos életet akartam élni, az egész alakulása nem rajtam múlott. Sem '95-ben, sem azóta egészen máig. Picit most lefelé konyul a szám széle, nem találom a helyem.

Bejegyzés: Hogyan előzzük meg a kiégettséget - A szupervízió fontossága

@Mr. Waszabi: Nagyon jól összefoglaltad, és "sajnos" igazad van, a legtöbb esetben nem "egyszerű" a probléma kezelése. A fent olvasható írásom tanácsadás, segítséget kívánok abban nyújtani, hogy merre lehet elindulni a probléma kezelésével kapcsolatban. Nyilván ez is, mint bármilyen más pszichológiai krízishelyzet megoldásához szakmai segítség kell, ami viszont idő és energiaigényes.
Köszönöm a hozzászólásodat, nagyon jó kiegészítés a fenti gondolatokhoz!

Bejegyzés: Hogyan előzzük meg a kiégettséget - A szupervízió fontossága

Sztem nem ennyire egyszerű. Nem véletlen, hogy alapjáraton a 40-esek problémája ez - elkerülhetetlenül. Az önismeret és öntudat fejlődésével ugyanis erre a korra szakad el az ember fia/lánya a belé nevelt illúzióitól - és egyben az azokba vetett reményektől. Amelyek együttesen javarészt a gyerekkori, fiatalkori mintáinak lerombolásával is járnak - ez csalódás olyan alapértékekben, melyeket fiatalabb korban még nem kérdőjelez meg az ember, csak natívan hisz bennük. A kiégés valójában a korábban megszokott kapaszkodók - akár valós, akár vélt -, az egészségtelen és egészséges remények megszűnése, az élet értelmének megingása több tekintetben. Ez önértékelési kétségeket vet fel, sztem ez a legnagyobb probléma. Példának mondom, hogy felnőtt élete első 20 évére mindenkinek megvan a programja - egzisztencia, otthon, család teremtés. Ez ad elég értelmet és feladatot. Azonban, amikor mindez már megvan, amikor kirepülnek a gyerekek, de legalábbis önálló életet élnek, akkor ott már sok minden kérdőjelessé válik a múltra visszanézve. Megérte? Nem érte meg? Ilyen lovat akartunk? Szóval effélék.

Bejegyzés: Hogyan előzzük meg a kiégettséget - A szupervízió fontossága

@tomfree: Ismét köszönöm, remélem 3. próbálkozásra már el is menti a módosítást

@kishableany: Köszönöm kérdésed!
Sajnálom, de úgy gondolom, hogy az útmutatáson és tanácsadáson kívül nem tudok mással segíteni ebben az ismeretlen helyzetben. Amit én a helyedben tennék: belső munka ( önelemzés, reflexiók megfogalmazása, lehetőségeim számbavétele, stb...), vagy barátok / szakember segítségének kérése.

Bejegyzés: Hogyan előzzük meg a kiégettséget - A szupervízió fontossága

@Kishableany: ha nem tudsz változtatni amikor tudod hogy mész tönkre, akkor vegyél egy kötelet és húzd fel magad. Végül is ugyanazt teszed csak lassabban.

@Az egység tónusa: az egyes és az ötös pont még mindig ugyanaz. :-)))

Bejegyzés: Hogyan előzzük meg a kiégettséget - A szupervízió fontossága

A pontozas meg mindig rosszul jelenik meg. Ujabb iromany a kiegettseg megelozeserol. Ok, kosz, szupercsucsi. De mi van, ha az ember tisztaban volt azzal, hogy a kiegettseg fele halad, megis csak lassitani tudta a fo,yamatot, megakadalyozni nem, mert tul sok minden fuggott kulso korulmenyektol. Az eredmeny jol fejlett, szep, teljes kieges. Az alapveto munkahelyi problemat evek alatt sem lehetett megvaltoztatni, az allas otthagyasa szamos okbol szoba sem johet, a kieges miatt viszont teljes a frusztraltsag, apatia, motivalatlansag. Na, erre mit lepsz? Jon a szokasos jotanacs, hogy forro furdo, meg seta? Koszi, szrt sem er.

Bejegyzés: Hogyan előzzük meg a kiégettséget - A szupervízió fontossága

@tomfree: Fú de jó, hogy írtad, köszönöm :) !

Átjavítottam a pontozást, átfogalmaztam a kiértékelést.

Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet a paradoxra :D

Bejegyzés: Hogyan előzzük meg a kiégettséget - A szupervízió fontossága

"A kérdéseket 1-5 -s skálán osztályozd, ahol:
1 pont = egyáltalán nem értek egyet ; 2 pont = egyetértek, de nem teljes mértékben ; 3 pont = néha igaz rám az állítás ; 4 pont = nem értek egyet teljes mértékben ; 5 pont = egyáltalán nem értek egyet"

Ezmiez? :-)

Bejegyzés: Hogyan előzzük meg a kiégettséget - A szupervízió fontossága