XI. A 10milliószoros nap fénye

Nem hiszem, hogy bárki számára is meglepetés lenne, hogy a mai nap (03.05.) a tibeti buddhista hitrendszer szerint tízmilliószoros nap. Már csak azért sem, mert 1-2 ismerős biztosan kirakta Facebookjára, mesélt róla, tett róla említést. Én most nem is szeretnék belemenni a nap jelentőségének fejtegetésébe, hiszen minden forrás a rendelkezésünkre áll, hogy megtudjuk a nap tartalmi hátterét, illetve annak jelentőségét. Sőt, egy teljesen más szemszögből szeretném a témát megközelíteni. 

bell1.jpg
Feltehetjük magunknak a kérdést: "Miért fontos ez az egész akár említés szintjén is nekünk!?"
Jogos a kérdés, hiszen Európában élünk, európai értékrendekkel, európai szokásokkal rendelkezünk, emberi minőségünk európai kultúrához igazodott. Azaz a tibeti tanok, hitrendszere rengeteg pontban eltér az európai gondolkodásmódtól, világnézettől...szinte nem is összeegyeztethető a kettő.
Ilyen szokások: húsfogyasztás elutasítása, rossz gondolatok kerülése, testünket terhelő szokásoktól mentes élet, és még sorolhatnánk....

Be kell látni, hogy már ezek a "spirituális színezetű" kitételek távol állnak a jelenlegi európai értékektől, legalábbis nem úgy fogjuk fel őket, mint egy hithű tibeti szerzetes. Ennek történelmi és vallási, kulturális okai vannak. Miért fontos mások számára mégis a tízmilliószoros nap? Véleményem szerint a nap spirituális üzenete az, ami jelentőséggel bír.
A spirituális üzenet az alábbiakra hívja fel a figyelmünket:

- pozitív, megerősítő gondolatokat engedj be

- a negatív, pusztító, tagadó, elutasító gondolatokat hagyd el
- bocsáss meg
- légy tudatos, légy éber úgy belül, mint kívül
- figyelj érzéseidre, érzelmeidre- merj adni
- szeresd önmagad, fogadd el és szeresd világodat
- add meg magad, ne légy harcban álló
- tanulj meg elfogadni
- légy egészséges, légy hálás testednek, hogy éltet és érted dolgozik
- légy hálás szeretteidnek, fogadd el őseid szeretetét
- szeresd és fogadd el önmagad
- merj a változás mezsgyéjére lépni
- gondolataid, beszédet legyen finom, egyszerű és hatékony

buddha_tushita.jpg

Számomra a jelentőség ezeken az értékeken nyugszik, amit minden nap követni érdemes. Érdemes, mert ezek a kitételek akár 10milliószorosan ,akár százszorosan, akár kétszeresen hatnak is, mindenképp a fejlődésünket szolgálják. Mentális, érzelmi, testi, gondolati, szellemi, spirituális szinten egyaránt. Fejlődésünket a tisztaság, a fény, a szeretet és az egészség szolgálja a legjobban. Ez a nap számomra egy intelem. Egy jó tanács. Egy követendő üzenet. Figyeljünk erre, és az ehhez hasonló üzenetekre és ismerjük fel az üzenet tartalmát! 

Merjünk minden nap úgy élni harmóniában, pozitívan és szeretetteljesen, mint a többi tízmilliószoros napon!