Az ember által eddig megismert világok különböző aspektusainak vizsgálatára, megtanulására, megértésére szenteljük életünk első pár tíz évét. Szüleink gondoskodó keze által megtanulunk szocializálódni, emberi kapcsolatokat létrehozni, azokat ápolni, és jó esetben a szeretet és elfogadás képességét is megismertetik velünk.
Később, az iskolapadban megismerjük az élet különböző megnyilvánulásait, az ember anatómiáját, a történelmet, a matematikát, őseink kulturális hagyatékait…. röviden, az élet nyelveit, képeit.
Ezt követően, alkalmazkodva a szociális és környezeti tényezőkhöz, munkát szerzünk, családot alapítunk, engedelmeskedve az emberek által kialakított Törvényekhez, Törvényszerűségekhez.

Ez az Emberi Törvényszerűség megköveteli az embertől a motivációt, az önzetlenséget, a szeretet, és még megannyi minőséget, elvet, amik ebbe a Törvényszerűségbe korlátozódtak.

De mi van, ha a rendszerbe hiba csúszik? Ki mondja meg, hogy hogyan lehet visszatalálni a saját utam ösvényére? Aki megmondja, igazat mond, és jót akar nekem….. vagy csak magának akar jót? Mások által adott receptek rám is hatással lesznek? Én miért nem tudok olyan jó lenni, mint mások? Normális, hogy az elvárásoknak nem tudok eleget tenni? Amit tennék, azt valóban meg tudom csinálni? Hogyan cselekszem jót, hiszen már a gondolatától is ellentmondások gyötörnek?!

Habár az emberek rengeteg mindent ismernek és tudnak, egyre azonban nincs bevált receptünk: magunkra.
És ez a problematika jelzi egy olyan rendszer kidolgozásának, meglétének szükségét, ami segít Önmagunk megismerésében, hogy megfelelőbben tudjuk alkalmazkodni életünkhöz, érzéseinkhez, érzelmeinkhez, motivációinkhoz, közvetlen környezetünkhöz, és a világhoz. Ez az égető szükség hozta létre kineziológiát.