A mai bejegyzésem azoknak szól, akik érzik, nyomja valami megfoghatatlan súly az életüket, lelküket, mégsem szeretnének segítséget kérni.
A hezitálásuk érthető. Egyáltalán nem olyan társadalomban élünk, ami a feltétel nélküli odaadásra és az önzetlen segítőkészségre épülne. Kár is lenne felidézni azokat a múltbeli pillanatokat, mikor apró segítséget kértünk valakitől, és kihasználtak / átvertek / becsaptak / kisemmiztek bennünket. Ezek a negatív élmények legtöbbször bennünk ragadnak, rögzülnek tudatalattinkban. Sajnos a tudatalatti ezért vészhelyzetben előszeretettel vetíti le nekünk azt a negatív belső képet, amit segítségkéréskor megéltünk. Ez a reakció természetesen egyszerre áldás - "hiszen már tudom, hogy hozzá nem megyek segítségért" - és átok - "mert elbizonytalanodtam, talán nem is érdemes a problémával foglalkoznom". Azaz agyunk - mint több dimenzió felfogója, érzékelője - egyszerre mutatja a jelent és a múltat. A döntés meg személyiségünkön múlik, mit választ.
És itt baj, mert elbizonytalanodunk....mi a helyes? Mi nekem a legjobb? Ismerem igényeimet egyáltalán? - merülhet fel belső kérdésünk

Sztori következik:
Attila szerető családban nőtt fel, jelenleg 11 éves. Kevés barátja van, eléggé szégyellős, hallgatag, és visszahúzódásának egyetlen oka: szégyelli kinézetét. Ugyanis Attila barátunk túlsúlyos, a korabeli gyerekekhez képest dundibb testalkatú.
Egy napon szülei megunják a gyerek folyamatos panaszkodását a csúfolódó osztálytársakról, a fogyás nehézségeiről, az élet vele szembeni különös kegyetlenségéről, elviszik őt dietetikushoz. A dietetikus felé menet Attilában előtör a szégyenérzet által generált ellenállás, ami agresszív hisztiként tör fel. Majd a dietetikushoz beérve olyan műszerekkel szembesül a szerencsétlen, amik félelmet keltenek benne: futópad, légzésmérő maszk, orvosi készítmények, az orvos (neki ilyenkor az orvos személye is félelmetes lehet) , mérleg, vérnyomásmérő, pulzusszámláló műszerek, stb..... Az orvos a vizsgálat során utasításokat is ad: "Ennél azért több futást vártam. Ne szenvedj, menni fog az! Vedd le a pólód!...."
A végeredmény: egy idegroncs gyerek, aki minden érzékszervén keresztül kapta a distresszt. Attila barátunk garantáltan nem fog többet testsúlyproblémájával már senkihez se fordulni. Sőt, ha Önbizalma kicsi marad, lehet, hogy ezt a "problémát"- hiszen Ő ezt jellemhibának éli meg - sose fogja megoldani. Hiszen Attilát átverték: finom, megértő segítség helyett ugyanazt élte meg, mint eddig: lesajnálást, cikizést, hisztit.

Ne hagyd, hogy a múltban megélt esemény elriasszon a jelenbeli segítség kérésétől! Légy körültekintőbb, figyelmesebb, mint a múltban voltál, hogy ki tudd kerülni a már ismert akadályokat! Ezt tedd meg magadért, fejlődésedért! Véleményem szerint egy apró probléma sem ér meg annyit, hogy azt elfojtsuk...hiszen ki tudja, milyen lehetőségeket szalasztasz el a visszautasítással.
Ha bármiben segítségedre lehetek, fordulj hozzám, írj bátran. Vagy ha van ilyen tanulságos történeted, oszd meg bátran!

Kovács Márton
2015.03.19.